SIKERESEN MEGTARTOTTUK AZ L. NAGYKŐRÖSI TARTÓSÍTÓIPARI NAPOK TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁST – MÉTE

Május 7-8-án 70-80 fős részvétellel sikeresen lezajlott az ötvenedik Nagykőröst Tartósítóipari Napok tudományos tanácskozás, amit 1968-tól, – kezdetben Higiéniai Napok, majd Konzervipari Napok címen – évente megrendezett a (mai nevükön) a MÉTE Tartósítóipari Szakosztálya, Mikrobiológiai, Biotechnológiai és Higiéniai Szakosztálya és a Nagykőrösi Toldi Miklós Szakközépiskola Szakgimnázium és Kollégium.
A két napon 20 előadás hangzott az élelmiszertudomány számos területéről.
A Konferencia elején Nagykőrös Polgármestere, a NAIK főigazgatója és az iskola főigazgatója köszöntötte és méltatta az 50 éves Tanácskozást.
Tanulságosak volt a négy visszaemlékezés jellegű előadás, amelyek a Nagykőrösi Napok és a MÉTE történetét mutatták be több oldalról.
A szakmai előadások az élelmiszerbiztonság, élelmiszermarketing, az egészség, a mikrobiológiai kérdések mellett néhány élelmiszeripari és háttéripari cég tevékenységét tárgyalta.
Az esti találkozó lehetőséget biztosított a résztvevőknek szorosabb kapcsolatok kiépítésére, számos közös probléma megbeszélésére.
Az előadások meg fognak jelenni a Konzervújságban és Tudástárunk is megkezdi közlésüket.
Gratulálunk a Szervezőknek és az Előadóknak!

PROGRAM

Nagykőrösi Tartósítóipari Tudományos Tanácskozás

május 07. hétfő

Elnök: Zsarnóczay Gabriella, a MÉTE ügyvezető elnöke

10:00-11.00 Ünnepélyes megnyitó beszédek

  • Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere
  • Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárinnovációs Kutatóintézet főigazgatója
  • Kasza Gyula, NÉBIH elnöki megbízott
  • Kisné Rózsa Ibolya, iskolaigazgató Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

1 perc néma tisztelgés Halottaink emlékére

  • Hernádi Zoltán, a MÉTE volt ügyvezetője,
  • Lásztity Radomir, egyetemi tanár, Budapesti Műszaki Egyetem,
  • Török Szilveszter, egyetemi tanár, a Konzervipari Kutató Intézet egykori igazgatója,
  • Gasztonyi Kálmán, egyetemi tanár
  • Perédi József, egyetemi tanár, Corvinus Egyetem,

A MÉTE 50 éve, visszaemlékezések

11:00-11:20 A MÉTE Hűtőipari Szakosztály szerepe és jelentősége a hűtőiparbandr. Losó József MIRELITE MIRSA ZRT igazgatótanács elnöke:

11:40-12:00 A MÉTE tevékenysége, szerepe az innováció-transzferben (hazai és nemzetközi kapcsolatok) – Gerely Péter MÉTE vezetőségi tag

12:00-12.20 A Nagykőrösi Napok és a szakoktatásKiss Imre nyugdíjas iskolaigazgató

12:20-12.40 50 év emlékeiből idézveBoldogné Győri Ágnes – Tóthné Székely Éva nyugdíjas MÉTE tagok

12:40-13:00 Kiállítók bemutatkozása

  • Sweet Food KOJAK NYALÓKA múltja és jövője
  • Szarka Katalin, Élelmiszer-biztonságot támogató HACCP, IFS, BRC és FSSC22000 kompatibilis eszközök és berendezések kiválasztása, “Good Food Partner”, Linbert Quality Kft ügyvezető

13:00 Ebéd

14:00-14:30 Az Eredetvédelmi Program és a Hagyományok-Ízek-Régiók  Program aktualitásaiPallóné Dr. Kisérdi Imola (FM osztályvezető)

14:30-14:50 Magyar Termék védjegyBenedek Eszter – Magyar Termék Non Profit Kft.

14:50-15:10 Gyakorlati eszközök a kis-és középvállalalatok kompetencia fejlesztési igényeinek értékeléséhez – I-CON Interreg CE project eredményeinek bemutatásaKertész Zsófia feljesztőmérnök, Campden BRI

15:10.15:30 “Egy csupaszív asszony, aki a tésztát is gyúrja”, azaz az Izsáki száraztésztagyár bemutatásaPetrányi Sándor tanuló: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközép-iskola és Kollégium

15:30-15:50 Stevia, az egészséges édesítőszerVikartóczki Erika tanuló: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközép-iskola és Kollégium

18:00-21:00 Közös vacsora

  1. május 08. kedd

Elnök: Sósné dr. Gazdag Mária, a MÉTE Tartósítóipari szakosztály elnöke

09:20-09:40 Édesen EgészségesenTomku Zsolt, alapító tulajdonos Vitanectar Kft
/A “Mézes Light” mint a tradíció és innováció közös terméke/

09:40-10:00 Egészségtudatos termékfejlesztés a Pápai Hús Kft-nél Vajda Balázs, Pápai Hús kft. Minőségfelügyeleti Főosztály vezető

10:00-10:20 Spórás baktériumok pusztulása különböző sterilezési körülmények közöttBeregi Márton, dr. Eszes Ferenc Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

10:20-10:40 Tartósítás mikrohullámú hőkezelésselKorzenszky Péter, SZIE GÉK Mezőgazdasági- és Élelmiszeriparigépek Tanszék  –  Géczi Gábor, egyetemi docens, tanszékvezető, SZIE GÉK KÖRI

10:40-11:00 Kávé szünet

11:00-11:20 Rovarok, mint élelemiszerekZsarnóczay Gabriella, Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

11:20-11:40 A pácolás jelentősége a biztonságos hústermékgyártás szempontjábólKovács Ágnes NAH

11:40-12:00 A szállítás, mint mechanikai igénybevétel hatására bekövetkező változások a palackozott ásványvíz mikrobiotájábanTihanyi-Kovács Renáta (1) – Hanczné Lakatos Erika (1) –  Böröcz Péter (2) – Ásványi Balázs (1)

(1) Széchenyi István Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszertudományi Tanszék, Mosonmagyaróvár,
(2) Széchenyi István Egyetem, Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék, Győr

12:00-12:20 Az ózon antimikróbás hatásának vizsgálata élelmiszer-alapanyagokon. – Ásványi Balázs (1) – Tudós Zoltán (1) – Tihanyi-Kovács Renáta (1) – Hanczné Lakatos Erika (1)

  • Széchenyi István Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszertudományi Tanszék, Mosonmagyaróvár

12:20-12:40 Élelmiszert, de BIZTONSÁGOSAN!Miskucza Mária,laboratórium vezető Bálint Analitika

12:40-13:00 Akrilamid az élelmiszerekben. Történet, kémiai előzmények, irodalmi áttekintés, vizsgálati módszerek, mérési eredményeinkSzigeti Tamás, Wessling tudásközpont

13:00 Zárszó

 

SIKERESEN MEGTARTOTTUK AZ L. NAGYKŐRÖSI TARTÓSÍTÓIPARI NAPOK TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁST

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.