Vályogház-felújítás

A hazai parasztházak jelentős része agyagból épült. A vályogtégla agyag, homok és szalma keverékéből formázott, napon szárított tégla, a vert vagy döngölt fal zsaluzat között rétegenként tömörített föld, a vegyes falazatban pedig vályog, égetett tégla és kő váltja egymást, gyakran egy későbbi bővítés vagy javítás nyomaként. A felmérésen ezt egy-két kis feltárással állapítjuk meg, mert a vakolat alatt a három falfajta nagyon hasonló.

A vályogfal jó hőtároló, és a helyiség párájának egy részét fel tudja venni, majd leadja. Gyenge pontja a víz: a tartósan nedves vályog veszít a szilárdságából, fagy hatására morzsolódik. A régi házak ezt magas lábazattal, nagy ereszkinyúlással és rendszeres meszeléssel védték, és a felújításnál ezeket a védelmeket kell helyreállítani.

A vályogház vizesedése szinte mindig külső okra vezethető vissza. Az egyik leggyakoribb a fal tövéig betonozott járda vagy udvar, amelyről a csapadék a lábazatra fröccsen, és amely alatt a talajnedvesség csak a falon át tud távozni. A másik a cementes vakolat vagy a filmképző festék, amely mögött a fal nem tud kiszáradni. A harmadik a hiányzó vagy eldugult ereszcsatorna és a rövid eresz.

• Betonjárda vagy térkő a fal tövében, lejtés nélkül vagy a fal felé lejtve.
• Cementes lábazati vagy homlokzati vakolat, amelyet egy korábbi felújítás tett fel.
• Diszperziós vagy latex festék a belső és a külső falon.
• Polisztirol hőszigetelés a homlokzaton vagy a lábazaton.
• Kert vagy feltöltés, amely a belső padlószint fölé emelkedett.

Sok régi parasztháznak nincs a mai értelemben vett alapja: a fal közvetlenül a tömörített talajra vagy egy sekély kő- vagy téglasorra épült. Ilyen falnál az utólagos lemezbeverés vagy falátvágás kockázatos, mert a fal a bevert lemezen megcsúszhat. Helyette a vízelvezetést tervezzük újra: a járdát a faltól elválasztjuk és kifelé lejtetjük, a csapadékot ereszcsatornával és elvezetéssel visszük el, a lábazatot páraáteresztő lábazati vakolattal védjük.

Ahol a fal alja kimosódott vagy megsüllyedt, szakaszos aláfalazás vagy alapmegerősítés jön szóba, rövid szakaszokban haladva, hogy a fal mindig alátámasztva maradjon. A padlót gyakran beton vagy linóleum takarja, alatta korhadt réteg, szellőzés és talajnedvesség elleni védelem nélkül. Ilyenkor a régi padlót kibontjuk, és kiszellőztetett vagy kapillártörő réteggel készült új rétegrendet építünk.

Vályogfalra csak páraáteresztő vakolat kerülhet. Kívül a mészvakolat a hagyományos megoldás, a lábazati zónában erősebb, de szintén ásványi lábazati vakolattal. Belül az agyagvakolat a legjobb társ, mert ugyanabból az anyagcsaládból való, mint a fal. Az agyagvakolat agyag, homok és iszap keveréke, gyakran rövidre vágott szalmával, és a víz elpárolgásával köt meg.

Az agyagvakolat a helyiség páráját a felső néhány milliméterében veszi fel, és száraz levegőben leadja, így a belső klímát kiegyenlíti. A hatás csak páraáteresztő felületképzéssel marad meg, a filmképző diszperziós vagy latex festék ezt nagyrészt megszünteti. Kívül az agyagvakolat esőnek kitett falon és a lábazaton nem marad meg védelem nélkül, oda mészvakolat és mész- vagy szilikátfesték való.

A vályogház szigetelésénél a cél a hőveszteség csökkentése úgy, hogy a fal továbbra is száradni tudjon. Polisztirol nem való rá. Páraáteresztő anyagok jönnek szóba: kőzetgyapot, fagyapot lemez, szalmabála vagy szalmalemez, kenderbeton. Ezek közül a kőzetgyapot a legolcsóbb, nagyjából kétszer annyiba kerül, mint a polisztirol, a teljesen természetes anyagok ennél többször drágábbak, a munkadíj hasonló.

A legtöbbet a padlásfödém szigetelése hozza, mert a parasztházak födéme vékony, és a meleg felfelé távozik. A homlokzati szigetelésnél a vakolatnak is páraáteresztőnek kell lennie, nem elég, ha a szigetelőanyag az. Belső oldali szigetelést vályogfalra csak páratechnikai számítás alapján tervezünk, mert a fal és a szigetelés határán lecsapódó pára a vályogot belülről nedvesíti.

A parasztházak födéme többnyire fagerendás, deszkázott vagy nádazott, alul vakolt, felül sárral tapasztott. A gerendák végét a falban és a mestergerenda alátámasztását a felmérésen megnézzük. A cserépfedést a vályogfal elbírja, a régi házak nagy része eleve cseréptetős. A tető és a fal találkozásánál a koszorú vagy a sárgerenda állapota dönti el, kell-e megerősítés.

A parasztház értéke a homlokzati arányokban is benne van: a tornác, az utcára néző oromfal, az ablakok osztása és mérete, az eresz kinyúlása. Az új nyílászárók osztását és színét ehhez igazítjuk, a gépészeti kiállásokat és a kültéri egységeket az udvari oldalra tesszük. Ahol a település helyi védelem alá helyezte a házat vagy az utcaképet, a településképi rendelet ezeket elő is írhatja.

Az oldal tetején lévő ársávokhoz képest a végösszeget leginkább a korábbi rossz felújítások mennyisége mozgatja: a cementes vakolat leverése, a polisztirol és a betonjárda bontása, a vizes padló cseréje. Ezt követi az alap és a lábazat állapota, a födém és a tető javítása, a szigetelés anyaga és vastagsága, valamint a gépészet és a villany cseréje. A természetes szigetelőanyagok és a kétrétegű agyagvakolat drágábbak az ásványi megoldásoknál.

A felmérés után tételes ajánlatot adunk, amelyben a vakolatok, festékek és szigetelőanyagok név és rétegvastagság szerint szerepelnek. Így látható, hogy a rétegrend végig páraáteresztő, és melyik tétel cserélhető olcsóbbra a fal kockáztatása nélkül.