Falszárítás gépekkel, mérésre építve

A gépi szárítás a falban és az aljzatban rekedt, már nem utánpótlódó vizet viszi el. Ilyen helyzet a csőtörés és a beázás a javítás után, az elárasztott pince a víz kiszivattyúzása után, a tűzoltás oltóvize, és az új vakolat vagy esztrich, amely a tervezettnél lassabban szárad. Ide tartozik az injektálás vagy a falátvágás utáni állapot is: a falzár megállította a felszívódást, a fal felső részében tárolt víz viszont csak párologni tud.

Ha a nedvesség folyamatosan érkezik, a gép a tünetet kezeli. A talajból felszívódó víz, a lábazaton beszivárgó csapadék és a rossz lejtésű járdáról a falra csapódó eső a kikapcsolás után napok alatt visszanedvesíti a falat, és a kifizetett gépnapok elvesznek. Ezért a szárítás első lépése a vízforrás ellenőrzése: a javított cső nyomáspróbája, a vízóra állása zárt csapok mellett, a lefolyók és a lábazat átnézése.

A kondenzációs páramentesítő ventilátorral szívja át a nedves levegőt egy hideg hőcserélőn, ahol a pára vízzé csapódik le, és tartályba vagy lefolyóba jut. A szárított, enyhén felmelegedett levegő visszakerül a helyiségbe, és újabb nedvességet vesz fel a falból. Fűtött, zárt térben ez a legtakarékosabb módszer, csendes és egyszerűen kezelhető, a teljesítménye viszont hidegben erősen visszaesik.

Az adszorpciós szárító nedvszívó anyaggal, jellemzően szilikagéllel bevont forgó rotoron vezeti át a levegőt. A rotor megköti a párát, egy fűtött regeneráló légáram kiszárítja, és a nedves levegőt tömlőn a szabadba vezeti. Hőmérséklettől független, ezért hideg pincében, fűtetlen épületben és télen is dolgozik, de több áramot fogyaszt, és kivezetés kell neki ablakon vagy szellőzőn át.

Mindkét gépnél zárva kell tartani az ablakokat, különben a kinti levegő párátlanításával telik a gépidő. A falfelület száradását ventilátorok gyorsítják, amelyek a fal mentén mozgatják a levegőt.

Az infrapanel sugárzása a fal anyagában nyelődik el, és a falat belülről melegíti, így a víz gyorsabban jut a felületre és párolog el. Vastag tégla- vagy kőfalon, sarkokban és kisebb, nagyon vizes foltoknál gyorsít, de csak néhány centiméter mélységig hat, és a felület túlhevítése a vakolat repedését, leválását okozhatja. Ezért a paneleket távolságtartással, a felület hőmérsékletének ellenőrzésével használjuk, és mindig páramentesítővel együtt, mert a felszabaduló párát a levegőből el kell vinni.

Egyes ajánlatok elektroozmotikus vagy elektrofizikai dobozokat kínálnak falszárításként. Ezek hatása a szakirodalom szerint vitatott, mi ilyet nem helyezünk ki.

Csőtörésnél a víz a padló szintjén terjed, és az esztrich alatti lépésálló hőszigetelésben, a peremszigetelő szalag mentén áll meg. Felülről ez a víz nem párolog el, a burkolat alatt hetekig megmarad, és a falak alját is nedvesen tartja. A fal tövében megjelenő penész, a dohos szag és a felpúposodó parketta vagy laminált padló jelzi.

Az aljzatszárításnál a padlóba néhány centiméteres furatokat készítünk a fal mentén és a helyiség közepén, és tömlőkön át szárított levegőt fújunk a hőszigetelésbe, vagy a nedves levegőt szívjuk ki belőle. A szívó, vákuumos eljárás a szennyezett víz és a penészveszély esetén a jobb, mert a kiszívott levegőt szűrőn át vezeti el. A szárítás végén a furatokat lezárjuk, a burkolatot helyreállítjuk.

A polisztirol hőszigetelés a szárítás után tovább használható. Ha szennyvíz érte a padlót, vagy szálas szigetelés ázott el, gyakran a bontás és a csere a biztonságos döntés.

A szárítást mérés nélkül nem lehet lezárni. Kézi, kapacitív vagy ellenállásos műszerrel a fal és az aljzat felület közeli nedvességét mérjük több ponton, ugyanott a szárítás elején, közben és a végén, így látszik, hogy halad-e a folyamat. Ezek tájékoztató értékek, a só és a fal anyaga befolyásolja őket.

Burkolás előtt a döntő mérés a karbidos, CM-módszer: a padlóból vett mintát nyomásálló palackban kalcium-karbiddal keverik, és a keletkező gáz nyomásából számítják a nedvességtartalmat. A gyártói adatlapok szerint cementesztrichre 2,0, kalcium-szulfát (anhidrit) esztrichre 0,5, fűtött esztrichre 0,3 CM-százalék alatt kerülhet ragasztott burkolat vagy szigetelő bevonat. A falszárítás vakolás előtt ugyanígy méréssel zárul, a határt a vakolat és a festék gyártója adja meg, páraáteresztő rendszernél nagyobb a tűrés.

Injektálás vagy falátvágás után a fal kiszáradása a vastagságtól függően hónapokig, vastag falnál egy-két évig tart. A gép ezt csak részben gyorsítja, mert a fal belsejéből a víz lassan jut a felületre. A gépi szárítás itt akkor hasznos, ha a helyiséget rövid időn belül használni kell, vagy a szárító vakolat előtt a felületet kell gyorsan leszárítani. A tartós száradást a sótalanítás, a szárító vakolat, a fűtés és a rendszeres szellőztetés adja.

Sós falnál a mérés félrevezethet, mert a nedvszívó sók párás időben vizet kötnek meg, és a műszer magasabb értéket mutat. Ilyenkor a sós vakolat leverése után mérünk újra, és a szárítás végét mintavétellel határozzuk meg.

A falszárítás árát a gépnapok és a mérések adják, ezért az a kérdés, hány gép kell és meddig. Az első tényező a víz mennyisége és az ázás ideje: egy friss csőtörés gyorsabban szárad, mint egy hetekig ázott fal. A második a falazat, mert a tömör tégla és a kő lassabban adja le a vizet, mint egy vékony válaszfal, és a vastagabb fal tovább szárad. A harmadik az aljzat, az úsztatott esztrich alatti víz külön aljzatszárítót kér. A negyedik a hőmérséklet: hideg helyiségben adszorpciós gép kell, és a száradás lassabb. Az oldal tetején lévő ársávok napi gépdíjra vannak megadva, a várható gépnapokat a felmérés után az ajánlatban rögzítjük.

• Mikor és mi okozta az ázást, és megszűnt-e már a vízforrás.
• Milyen a padló: úsztatott esztrich, közvetlenül betonra ragasztott burkolat vagy fapadló.
• Fűthető-e a helyiség a szárítás alatt, és van-e áram a gépeknek.
• Van-e biztosítási kárügy, mert a biztosító a mérési jegyzőkönyvet és a gépnapok igazolását is kérheti.
• Mikor szeretne burkolni, festeni vagy beköltözni.